Lángok húznak a mélybe
Sosem volt csendességbe
Éltető méreg, eleven tűz rohan át
Ereimben feloldódva
Perzselő láthatár
Táncoló tűzvermek, vetett árnyak
Határtalansága a téli sárba úszik át
Felhasítják elkérgesült lényem
Mámoros álmok viharai
Füstillatú hideg messzeségben

Az elfagyott, eleven-halott némaságban
Örök szunnyadás fészke vár
Langymeleg halál ízét ontja
Ajkaim véres átkán

A mélybe vonz egy sötét láng
Időtlenségbe hajló idő
Szertefoszló órák a távolság ölén

Az örök zuhanás síkjain
A fájdalom elázott földjein
Mélyebbre, s mélyebbre visznek
Míg fekszem a végtelen ürességben
Lángok nyaldossák kihűlt testem